2016. április 19., kedd

Helyzetjelentés avagy MaYa még él!

Drága, drága olvasók!
Komolyan lesül a pofámról a bőr. Azonban már muszáj volt feljönnöm ide, hogy legalább magyarázatot adjak a miért kérdésekre. Az iskolát és a tanulást tegyük félre. Az csak az egyik ok, amiért nem írtam mostanság. A másik pedig, hogy elolvastam a részeket. Az elejéről. Olyasmi kérdések merültek fel bennem, mint pl.: "Én hogy tudtam ilyet publikálni?". Ez előtt volt még egy blogom, khm. Az még rosszabb volt, szóval erről ennyit. Most viszont itt állok a tizedik résszel amelybe már belekezdtem, de valahogy nem vitt rá az erő, hogy folytassam. Itt vagytok mind és vártok. A részekre pedig annyi megtekintés érkezett, hogy csak ámultam és bámultam. Ha még nem késő, a kérdésem a következő: Mi legyen? Kezdjem újra a sztorit, írjam át olvashatóbbra - persze a dolgok kicsit másképp alakulnának - vagy folytassam? Ha újra kezdem akkor nyilván hosszabb lesz a történet, viszont, ha folytatom akkor megpróbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy a történet a közel jövőben befejeződjön. Kérlek titeket, minél többen írjátok meg kommentbe, ti mit szeretnétek. 
Szeretném megköszönni a kommenteket és a sok-sok oldalmegjelenítést! Ti vagytok a legjobbak! ♥
Hatalmas ölelés: MaYa.

1 megjegyzés:

  1. Jézusom, de vártam már, hogy adj valami életjelet, mert komolyan azt hittem, hogy valami baj történt! :c
    És egy kérdés. Miért gondolod "olvashatatlannak" a sztorit? Miért kezdenéd előröl? Szerintem így jó ahogy van, de ez csak az én véleményem. Én szeretném ezt a sztorit tovább olvasni. Kíváncsi vagyok, hogy most mi van Rose-zal és Ben-nel, hogy most mi lesz az esküvővel, Joha-ékkal, a kislánnyal, és még sorolhatnám. De ez a te döntésed. Ha újra akarod kezdeni, akkor újrakezdheted, de ha nem akarod, akkor nem muszáj.
    És így még utoljára megjegyezném, hogy gyönyörű a fejléced *0*
    Puszi:One Girl

    VálaszTörlés